Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Ez már kínzás: újabb áremelés jöhet a kutakon!

Hiába vannak már jelenleg is soha nem látott, és egyben igen rémisztő magasságban a hazai üzemanyagárak (benzin 422, gázolaj 444 forint), az előttünk álló héten akár újabb áremelés lehet a kutakon. Ennek oka, hogy a finomított termékárak az utóbbi napokban emelkedtek, amit a forint erősödése sem tudott teljes mértékben ellensúlyozni.

Az iráni feszültségek mellett már a nigériai sztrájkokat is egyre nagyobb aggodalommal követik az olajpiaci szereplők, és bár az utóbbi napokban már csökkenést mutatott a Brent árfolyama (részben azon értesüléseknek is köszönhetően, melyek szerint az EU iráni olajembargójára csak hat hónappal később kerülhet sor), az átlagos heti ár azonban így is kisebb emelkedést könyvelhetett el.

Az olajár emelkedésével párhuzamosan kerültek feljebb a héten a finomított termékárak is. A benzin esetében a dollárban mért átlagos jegyzésár egy százalékkal emelkedett, a gázolaj esetében pedig még ennél is nagyobb, 2,2 százalékos mértékben.

Eközben az IMF-fel való megállapodást illetően a kormány egyre inkább tűnik engedékenynek tűnik. Fellegi Tamás a héten Washingtonban tárgyalt, és Martonyi János nyilatkozatai is pozitív üzeneteket küldtek a forintpiacnak. Ezek hatására a hazai fizetőeszköz erősödni tudott a dollárhoz képest, a múlt heti átlagos 246,3-as szintről az utóbbi napokban tapasztalt 246,6-os átlagos szintig.

A forint erősödése bár kedvezően hatott, a hazai fizetőeszközben kifejezett benzinár még így is 0,3 százalékkal, a gázolajé pedig 1,4 százalékkal emelkedett.

A fentiek alapján a Portfolio.hu azt tartja leginkább valószínűnek, hogy a Mol az előttünk álló héten ismét emeli a jelenleg is csúcsszinteken tartózkodó üzemanyagárakat. A gázolaj esetében nagyobb lehet az emelés mértéke, és itt magának az emelésnek is nagyobb a valószínűsége.

A benzin esetében a jegyzésár változása alapján a hazai ár szinten maradása is elképzelhető lenne, azonban mivel a múlt héten vélhetően a Mol az indokolhatónál valamivel kisebb áremelést hajthatott végre, ezt most kénytelen lehet bepótolni.

A portál által követett üzemanyagár-jegyzések változása alapján a Mol árdöntései nagy valószínűség mellett megjósolhatók, bár azt teljes pontossággal nem lehet előrejelezni. Ez annak tudható be, hogy a Mol (egy GVH-vizsgálat alapján) a mediterrán (délolasz) térségben érvényesülő jegyzési árakat veszi alapul az árdöntései során, míg az általunk elérhető jegyzésárak észak-nyugat európaiak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×