Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.72
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Olasz elnöke lesz az Európai Központi Banknak

Az olasz Mario Draghit jelölte az Európai Központi Bank következő elnökéül az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek csoportja - jelentette be a csoport elnöke, Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök hétfő este Brüsszelben.

A csoport találkozóját követő sajtótájékoztatón Juncker hozzátette, hogy várakozásai szerint kedden mind a 27 EU-tagország minisztere támogatja a jelöltet, és még júniusban az Európai Parlament is jóváhagyhatja a döntést. Ezzel lehetővé válna, hogy június végén az EU-tagországok állam- és kormányfői kinevezzék az olasz jegybankelnököt a hivatalából ősszel távozó jelenlegi EKB-elnök, a francia Jean-Claude Trichet utódjául.

Juncker azt is bejelentette, hogy az uniós országok jelentős haladást értek el és közel kerültek ahhoz, hogy teljes körű megállapodásra jussanak az euróövezet stabilitását biztosítani hivatott állandó mechanizmus szövegéről. Az elnök várakozásai szerint még ebben a fél évben alá is írják a szöveget. Leszögezte, hogy így elegendő idő marad a ratifikálásra, illetve arra, hogy a mechanizmus működőképessé is váljon 2013 közepére, amikor átveszi a jelenlegi ideiglenes rendszer helyét.

Görögországról Juncker a sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy az ország gazdasági helyzete nagyon nehéz, de még kivitelezhetők az idei célkitűzések, ha Athén további erőfeszítéseket tesz. Mint mondta, a görög kormány ez utóbbit most vállalta is.

Az esetleges adósság-átütemezésről úgy vélte, legfeljebb kisebb kiigazításokról lehet szó, ugyanakkor újabb hitel nyújtását nem zárta ki Görögország javára.

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse egyebek között azt emelte ki, hogy Görögországnak még be kell fejeznie privatizációs programját, mert az jelentős tételt jelent az adósság csökkentésében.

Kérdésekre válaszolva Juncker kitért arra is, hogy Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának letartóztatása "elszomorította", tekintettel ara, hogy egy barátjáról van szó. Nem kívánta ugyanakkor kommentálni a történteket, és elzárkózott attól, hogy a vezérigazgató esetleges lemondása utáni helyzetről spekuláljon.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×