Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

BÉT: 23 ezer pont fölött zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 346,95 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 23.210,19 ponton zárt pénteken. Utoljára csaknem két éve, 2008. május közepén zárt 23 ezer pont fölött az index.

A részvénypiac forgalma 49,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Ismét felülteljesítő volt a BÉT a nemzetközi tőzsdék mezőnyében - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. A régió tőzsdéi jobban teljesítettek a nyugat-európai piacoknál, de a BÉT a térség tőzsdéi közül is kiemelkedett - fűzte hozzá.

Az üzletkötő kiemelte, hogy fontos szintekhez ért el a piac, illetve a vezető papírok közül elsősorban az OTP, amely a nap legjobban teljesítő részvénye volt. A bankpapír rendkívül magas - 36 milliárd forintos - forgalmát is a technikai szint elérésével magyarázta. Úgy vélte, a következő kereskedési napon, kedden eldőlhet, hogy sikerül-e túljutni ezen a szinten. Ha igen, akkor a következő ellenállási pont messze van, így az OTP árfolyama számára megnyílhat az út a 7 ezer forint felé.

A Mol 300 forinttal, 1,53 százalékkal 19.850 forintra erősödött, 6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 149 forinttal, 2,40 százalékkal 6.349 forintra nőtt, forgalmuk 36 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,97 százalékkal 725 forintra emelkedett, forgalma 5 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 400 forinttal, 0,95 százalékkal 42.400 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 522,8 millió forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,12 százalékkal 20.510 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.069,22 ponton zárt pénteken, ez 6,59 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×