Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

A gazdaság beindulása a következő kormánytól függ

A tavalyi utolsó negyedévben kisebb ütemben zuhant a magyar gazdaság, mint azt megelőzően: az előző év azonos időszakához képest négy százalékkal csökkent a magyar GDP - derült ki a KSH részletes adataiból. A teljes évet tekintve 6,3 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye, ami enyhén kedvezőbb képet fest a kormány által korábban prognosztizált 6,7-nél. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a gazdaság beindulása nagyban függ a következő kormány gazdaságpolitikájától.

Barta György, a CIB Bank elemzője szerint mérséklődött a magyar gazdaság visszaesésének üteme: az október-december közötti időszakban négy százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához viszonyítva, a harmadik negyedévben még 7,1 százalékos zsugorodásról számolt be a KSH - emeli ki kommentárjában Barta György, a CIB Bank elemzője, aki emlékeztet arra: az év / év alapon számított mutató esetében ez sorozatban már az 5. negatív érték volt.

A CIB szakértője megjegyzi, hogy sem a külső, sem pedig a belső kereslet nem mutat meggyőző fellendülést, és Magyarország legfőbb exportpiacain továbbra is bizonytalanok a növekedési kilátások. Azzal számolunk, hogy a kilábalás nagyon lassú lesz, és a gazdaság növekedése 2010 közepén indulhat meg - írja Barta György, aki stagnálást vár az idei évre a magyar gazdaság teljesítményét illetően.

A gazdaság jövőbeni teljesítménye nagy mértékben a következő kormány gazdaságpolitikáján múlik és attól is függ, hogy miként kívánja beindítani a magyar gazdaságot - vélekedik a CIB elemzője.

Kondrát Zsolt, a MKB Bank elemzője úgy nyilatkozott: vegyes képet mutatnak a részletes GDP-adatok. A fogyasztás jobban alakult, a beruházás viszont rosszabb képet mutat előzetes várakozásainknál - írja Kondrát Zsolt, az MKB Bank elemzője.

A fogyasztás és a beruházás együttesen hat százalékkal húzta vissza a magyar gazdaságot, ami rosszat jelent a közép távú növekedési kilátásokat illetően - véli Kondrát.

Az Equilor szakértői a friss adatok kapcsán azt emelik ki, hogy az EU-s átlagnál nagyobb mértékű magyar recessziót egyedül a külkereskedelmi aktivitás húzza fölfelé, míg a tartósan gyenge belső kereslet nyomás alatt tartja azt.

Az adatok fényében tehát ismét csak azt érdemes megjegyezni, hogy a magyar gazdaság kilábalása a recesszióból hosszan elnyúló lesz. Mint arra az előzetes adatok kapcsán is rávilágítottunk, Magyarország először várhatóan az idei harmadik negyedévben érhet el növekedést a GDP esetében év/év alapon. Ekkor az elemzői előrejelzések szerint 1,55 százalékkal nőhet a magyar gazdaság - írják az elemzők, akik hozzáteszik: papíron az év második felében ismét fejlődni fog az ország.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×