Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Oszkó: a szigorú fiskális politikát a válság után is folytatni kell

Szigorú fiskális politikára van szükség a válságot követően is -mondta el Simor András jegybankelnök "A gazdasági válság és az Európai Unió" című konferencián. Oszkó Péter pénzügyminiszter a pénzpiacok szabályozásának folytatását emelte ki a Magyar Tudományos Akadémia rendezvényén.

A gazdasági válság leszámolt azzal az illúzióval, hogy büntetlenül folytatható a felelőtlen fiskális politika és emelkedhet az államadósság mértéke -mondta el a jegybank elnöke "A gazdasági válság és az Európai Unió" című konferencián.

Simor András hangsúlyozta: a válság kitörését követően a piacok nem tolerálták a túlzott eladósodást, és ez Magyarországot is fegyelmezett költségvetési politika folytatására kényszerítette. Hozzátette:a válság az euró erejét is megmutatta: a közös valutát már bevezetett országokat kevésbé érintette a válság.

Simor András szerint fontos, hogy a válságkezelés felől a figyelem irányuljon arra, hogyan tudunk majd kivédeni egy következő válságot. Ehhez az kell, tette hozzá, hogy a fiskális fegyelem ne csak átmeneti legyen.

A konferencián részt vett a pénzügyminiszter, aki egyetértett Simor Andrással abban, hogy a szigorú fiskális politikát a válság után is folytatni kell, de reméli, hogy 2011-ben, amikor Magyarország fogja betölteni az unió soros elnöki tisztjét, akkor már csak a válság utóhatásaival kell majd foglalkozni.

Oszkó Péter bízik abban, hogy ekkora már realitás lesz az eurózónához való csatlakozásunk, és kisebbek lesznek a kamatkülönbségek. Hozzátette: a tőkepiac szabályozásában a pénzpiacok átláthatóságának javításában 2011-re is marad bőven feladatunk.

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, európai parlamenti képviselő szerint, a munkaerőpiac reformja nélkül nem képzelhető el az uniós növekedés felpörgetése, és az unió versenyképességének a visszaszerzése az Egyesült Államokkal és Ázsiával szemben.

Kovács László uniós adóügyi biztos előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az adócsalások elleni harc új lendületet kapott a válság hatására. Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke szerint az unió egyes nagy államok, például Franciaország vagy Németország önző érdekképviselete.

Hozzátette: az a szerep, amelyet az Unió szán nekünk, nem elfogadható, ezért a régiós országoknak össze kell fogni és ki kell vívni az egyenlőséget.

Simor András kérdésre válaszolva elmondta: 2012 előtt nem számít érdemi növekedésre a magyar gazdaságban, mert ehhez szerinte érdemi reformok kellenének.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×