Infostart.hu
eur:
385.72
usd:
332.16
bux:
121472.13
2026. január 16. péntek Gusztáv

Csányi Sándor bízik benne, hogy túl vagyunk a nehezén

Az OTP elnök-vezérigazgatója reméli, hogy a válság nehezén már túl vagyunk, és az nem lesz annyira elhúzódó, hogy teljesen szétrombolja a régió gazdaságát és bankszektorát. Csányi Sándor az első bankár konferencián elmondta: a jövőben erősíteni kell a bankok kockázatkezelését.

Kulcskérdés, hogy a válság hatására kialakult gazdasági helyzetben, a jól működő, hitelképes vállalatok forráshoz jussanak, és hogy ehhez a monetáris politika nagyobb mozgásteret biztosítson - mondta el előadásában az első bankár konferencián Csányi Sándor.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint népszerű dolog ma szidni a bankokat a kialakult válság miatt. A bankvezér szerint van szerepe a pénzintézeteknek a recesszióban, de más tényezők is hozzájárultak ehhez, mint például a nem megfelelő monetáris politika, a nemzetközi hitelminősítő intézetek, illetve az, hogy a világ számos országában rossz volt a piac szabályozása.

Kiemelte: a bankok felelőssége a túlzott kockázatvállalásukban volt.

Hozzátette: a válság kezdete óta eltelt időben a régió exportja és a lakossági fogyasztás csökkent, és várhatóan a tőkebefektetések is mérséklődni fognak. Ebben az évben forrásbevonásra nem lehet számítani, így a bankok között erős betétgyűjtési verseny alakult ki, ez került a pénzintézetek fókuszába.

Csányi Sándor hangsúlyozta: az OTP likviditási helyzete stabil, a következő évben nem lesz szüksége plusz forrásra.

Mint mondta, abban bízik, hogy a válság nehezén, a nagy visszaesésen már túl vagyunk, és az nem lesz annyira elhúzódó, hogy teljesen szétrombolja a régió gazdaságát és bankszektorát. Kevés csak reménykedni, mindenkinek át kell gondolni a stratégiáját. Tovább kell erősíteni a kockázatkezelést, és erős költségvetési kontrollt kell folytatni - hangsúlyozta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×