Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Simor: megfeleződhet a magyar bankrendszer nyeresége az idén

A magyar bankrendszer tavalyi, közel 400 milliárd forintos profitja megfeleződhet, legrosszabb esetben el is tűnhet az idén - jelentette ki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara csütörtöki budapesti rendezvényén.

A magyar bankok rossz hiteleinek állománya a korábbi egy százalékról három százalékra nőhet, ennek nyomán következhet be a bankok nyereségének csökkenése - jelezte a jegybank elnöke.

Simor András elmondta: jelenleg a magyar bankok tőkemegfelelési mutatója 8-14 százalék közötti, az átlag 10 százalék fölött van, ami megfelelő, hiszen a követelmény 8 százalék. Ugyanakkor az MNB által készített stresszteszt azt mutatja, hogy ha a magyar GDP 10 százalékkal visszaesik az idén, akkor a magyar bankrendszernek egy milliárd euró tőkepótlásra van szüksége - tette hozzá.

"Ennek megvan a fedezete, mivel az IMF-től felvett hitelből a magyar kormány félretett 2,5 milliárd eurót, így ez az összeg rendelkezésre áll, ha a magyar bankok feltőkésítettsége ezt szükségessé teszi" - fogalmazott Simor András.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×