Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.44
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Mi is az a mobilkód?

Mobilkód kampányt indított két mobilszolgáltató, valamint egy kiadóvállalat. László Ferenc telekommunikációs szakértő elmondta, a mobilkód egy olyan vonalkódra hasonlító grafika, amelyet a telefonnal lefényképezve az interneten keresztül a felhasználó plusz tartalmakat érhet el.

A mobilkód a kilencvenes évek közepén, Japánban született meg, de teljesen más célból, mint amire ma használjuk. Egy autóalkatrész-gyártó cég fejlesztette ki, hogy a gyártás során könnyebb legyen egyes termékeinek azonosítása - mondta el az InfoRádiónak László Ferenc telekommunikációs szakértő.

Ehhez képest teljesen célt szolgál a világon rohamosan terjedő mobilkód, ami úgy néz ki, mint egy hétköznapi vonalkód, csak épp csupán vonalak és számok látszanak rajta, hanem kisebb négyzetes alakzatok is. Találkozhatunk vele könyveken, cédéken is, de internetes oldalakon, tévében is - fejtette ki László Ferenc.

Szavai szerint a mobilkód lényege, hogy mindenféle információkat lehet tárolni a segítségével, amelyet egy mobiltelefon kamerája segítségével a készülékre telepített program értelmezni tud. Így megjelenik a telefon böngészőjében egy link, amire egy gombnyomással rá lehet kattintani, és az adott termékről máris extra információkat tudhatunk meg.

A szoftver még kevés készüléken van rajta gyárilag - jegyezte meg a szakértő -, de már elindult a két nagy szolgáltató és egy lapkiadó mobilkód-szolgáltatása. Az ő bevezető akciójuk keretében több magazin leközöl egy hirdetés, aminek a szövegében az áll: ha elküldünk egy kódot egy adott számra sms-ben, válaszként kapunk egy linket, ahonnan le tudjuk tölteni ezt a programot. Sajnos a piacon kapható készülékeknek még csak a 20 százaléka támogatja ezt - tette hozzá László Ferenc.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×