Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az EKB elnöke már látja az alagút végét

Közeledik a fellendülés pillanata - így foglalta össze világgazdasági benyomásait hétfőn az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet.

"Számos olyan elemet tapasztalunk a világgazdaságban, amelyek kétségkívül bővülésre utalnak, és ezek közül az első a kormányok (gazdaságösztönző) intézkedései, a másik a kőolaj és a nyersanyagok ára. Van tehát számos elem, amely arra vall, hogy közeledünk a fellendülés pillanatához, de erről többet nem szívesen mondanék" - mondta az EKB elnöke a Nemzetközi Fizetések bankja (BIS) szokásos bázeli értekezletén hétfőn.

"Most még a pozitív jelek nincsenek szükségképp teljesen beárazva a jelenlegi világgazdasági folyamatokba, és változatlanul ébernek kell lennünk" - tette hozzá.

Megemlékezett arról, hogy jelenleg a legtöbb nemzetközi elemző és intézmény a jövő évre teszi csak a fellendülés kezdetét, és hozzátette, hogy "a központi bankárok véleménye sem tér el ettől" egyelőre. A bajok között említette, hogy a felzárkózó piacokat jobban érinti a válság, mintsem nemzetközi elemzők tavaly ősszel gondolták.

Az EKB múlt csütörtökön - egyidejűleg azzal, hogy fél százalékponttal 1,5 százalékra, rekord alacsonyra csökkentette alapkamatát - rontotta előrejelzéseit. Saját elemzői úgy vélik, az euróövezeti GDP az idén 2,2-3,2 százalék közötti ütemben eshet vissza, jövőre mínusz 0,7 százalék és plusz 0,7 százalék között alakulhat. Decemberben még csak 0,0 és mínusz 1 százalék közé tették az idén várható GDP-alakulást, és 0,5-1,5 százalékos növekedést jósoltak 2010-re.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×