Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Pénzügykutató: A válság sokkal nagyobb lehet a vártnál

Ha a nyugat-európai országokban súlyosabb recesszió következik be, az a magyar gazdaságra is rossz hatással lehet - mondta az InfoRádiónak a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa a Bonckés alatt a válságkezelő Gyurcsány-csomag című vitaesten. Várhegyi Éva közgazdász arról is beszélt, hogy a Gyurcsány-kabinet a Reformszövetség javaslatait megfogadva maradhat kormányon a jövő évi országgyűlési választásokig.

Semmi jóra nem számít rövid távon a magyar gazdaság kapcsán a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa. Ahogy Várhegyi Éva elmondta, az exportunk legnagyobb felvevőpiacát jelentő Németországban hétről hétre romlanak a kilátások, az sem kizárt, hogy a gazdaságuk 4-5 százalékkal esik vissza.

Magyarország sem tud kevésbé visszaesni, mint Németország vagy az Európai Unió, hiszen a belső fogyasztásunkat nem tudjuk élénkíteni, mert egy eladósodott, egyensúlyi problémákkal küzdő gazdaság vagyunk.

Elmondta azt is: 2009-re súlyos recesszió várható, és ha a nyugat-európai kilátások javulnak, 2010-ben már stagnálhat a gazdaság, azaz se növekedéssel, se visszaeséssel nem kell számolni.

Várhegyi Éva egyik nagy párt vezetőjét sem tartja alkalmasnak arra, hogy kiutat találjon a válságból. Szerinte Gyurcsány Ferenc és kormánya ki fogja tölteni a parlamenti ciklust, és még annak is van esélye, hogy megfontolja a Reformszövetség javaslatát.

Szavai szerint amit Orbán Viktor Fidesz-elnök ellenzéki vezetőként megoldásként kínál, az sokkal rosszabb, mint amit Gyurcsány Ferenc vagy a Reformszövetség kínál.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×