Infostart.hu
eur:
362.89
usd:
322.16
bux:
147964.43
2026. november 4. szerda Károly

Januárra készülhetnek el a Reformszövetség javaslatai

A Reformszövetség várhatóan javaslatot tesz a kormánynak a betanított munkásokat alkalmazó külföldi vállalatok magyarországi betelepülésére - közölte a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke.

Futó Péter azt mondta: a javaslatokat - amelyek a 2009-2013-as időszakra vonatkoznak majd - több munkacsoportban alakítják ki. Hozzátette: a javaslatokhoz már meglévő tanulmányokat "gyúrnak össze" és dolgoznak át. A tervek szerint az időzítést is tartalmazó és a konvergenciaprogram végrehajtását nem veszélyeztető javaslatokat január végére, február elejére állítják össze és juttatják el a kormánynak, a jegybanknak és a parlamenti pártoknak.

Az indítványok kiemelten foglalkoznak majd a közigazgatás, a nyugdíj, az adóstruktúra, az oktatás és az egészségügy reformjával, valamint az adócsökkentéssel, a foglalkoztatás-növeléssel, valamint a fejlesztésekkel is - fejtette ki.

A szervezet elnöke hangsúlyozta: a testület által megfogalmazott javaslatok legfontosabb célja az euró mielőbbi bevezetése.

A Reformszövetség munkájában kilenc munkaadói szervezet vezetőoi, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia volt és jelenlegi elnökei vesznek részt.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×