Infostart.hu
eur:
365.32
usd:
316.67
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Az év üzletembere még többet jótékonykodna

Jótékonykodik, sőt egyre több pénzt és időt szán a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására létrehozott alapítványaira. Jaksity György, aki elnyerte az Ernst and Young által alapított "Az év üzletembere" díjat, már készül a nemzetközi megmérettetésre.

Az 1967-es születésű Jaksity György 1990-ben részt vett a Budapesti Értéktőzsde alapításában. 1993-ban alapította az akkor még Concorde Értékpapír Ügynökség néven bejegyzett kft., amely jelenleg már részvénytársasági formában működik. Később a tőzsdetanács tagja lett, majd 2002-től 2004-ig a tőzsde elnöke volt.

A Tőzsdei kézikönyv, az "És a világot elönté a szmötyi", valamint A pénz természetes című kötetek szerzője.

A Concorde Értékpapír Zrt. fennállása óta nyereséges, sőt egyre javuló eredményeket ér el - mondta ez az InfoRádióban az üzletember, arra válaszolva, minek is köszönheti a most elnyert elismerést. Hozzátette: eredményeiket a világ egyik legnagyobb pénzügyi válságában is megőrizték.

Több alapítványt is létrehozott már hátrányos helyzetű fiatalok támogatására. A Mosoly Alapítvány 12 éve működik, amelyből további három "nőtt ki" eddig, de Jaksity György terve szerint pénzből és idejéből is egyre többet fordít majd a jótékonykodásra.

Az üzletember most a nemzetközi megmérettetésre, a Monte Carlo-i "Enterpreneur Of The Year" (Az év üzletembere) versenyre készül, amely szavai szerint több hónapját emészti fel.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Politikai földrengés söpörheti el Európa legnagyobb gazdaságának vezetőjét – Már saját pártján belül is fúrják a kancellárt

Politikai földrengés söpörheti el Európa legnagyobb gazdaságának vezetőjét – Már saját pártján belül is fúrják a kancellárt

Friedrich Merz német kancellár a júliusban végrehajtott kormányátalakítással saját pozícióját kívánta erősíteni, ám az egyoldalú, egyeztetés nélküli személycserék miatt rengeteg ellenséget szerzett saját pártján, a CDU-n belül. A közvélemény-kutatások szerint a németek 57 százaléka nem vár javulást az átalakítástól, a kancellár népszerűsége pedig történelmi mélypontra süllyedt. Az AfD 28 százalékkal magasan vezet a pártpreferenciákban, és a szeptemberi tartományi választásokon mindhárom érintett régióban megszerezheti az első helyet. A CDU-n belül már nyíltan beszélnek Merz esetleges leváltásáról, ám a szükséges többség összegyűjtése egyelőre nem tűnik reálisnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×