Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

László Csaba: Érdemi adócsökkentés kellene

A jövő évi adótörvényekben átfogó változások nem, csak apróbb módosítások történtek - mondta el az InfoRádióban a KPMG adópartnere.

László Csaba egykori pénzügyminiszter szerint a 2009-től meghirdetett adóreformban szükség lenne az élőmunka terheinek csökkentésére, az iparűzési adó és a két kiegészítő adó rendszerének átgondolására.

Az adóváltoztatások nagy eredménye, hogy egységes lett az áfatörvény - mondta a InfoRádióban László Csaba. Szerinte hiba, hogy a kis adókat nem vonták össze, hiszen a magyar adórendszer egyik hátránya éppen az, hogy számtalan adófajtát tartalmaz.

A KPMG adópartnere úgy véli, átfogó adóreform csak 2009-től várható, az erről szóló viták azonban már januárban elkezdődnek. Szerinte ennek során az áfához és az élőmunkát terhelő adókhoz kellene hozzányúlni, ezek ugyanis magasabbak az Európai Unióban szokásosnál.

László Csaba rámutatott azonban arra, hogy a munkáltatók által fizetendő járulékok 1 százalékos csökkentése 70 milliárd forintos kiesést eredményezne a költségvetésben.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×