Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

A Microsoftnak ki kell fizetnie a közel félmilliárd eurós bírságot

Elutasította az Európai Közösségek luxembourgi székhelyű Elsőfokú Bírósága a Microsoft keresetét, amelyet az amerikai számítástechnikai vállalat az Európai Bizottság ellen adott be.

A Microsoft ellen döntött az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága, így az amerikai számítástechnikai vállalatnak ki kell fizetnie a rá 2004.ben kiszabott 497 millió eurós (126,2 milliárd forintos) bírságot.

A brüsszeli bizottság három éve azért büntette meg a Microsoftot, mert megállapította, hogy az visszaélt piaci erőfölényével, amikor a szerverek szoftverjei és a médialejátszók terén megpróbálta kiszorítani versenytársait a piacról.

A döntés részeként a Microsoftnak meg kell fizetnie az Európai Bizottság ügyvédi költségeinek 80 százalékát is, bár igaz, hogy egy meg nem határozott százalékban az európai testületnek is hozzá kell járulni az amerikai vállalat jogi kiadásaihoz.

A bíróság döntésében egyébként a Bizottság egy rendelkezését megsemmisítette, így a jövőben sem ellenőrzi független testület a Microsoft viselkedését.

A cég tanulmányozza az ítéletet

A Microsoft vezető jogásza azt mondta újságíróknak, hogy alaposan tanulmányozni kívánják az ítéletet, mielőtt döntenek az esetleges fellebbezésről.

Brad Smith szerint ha léteznek olyan "kiegészítő lépések", amelyeket meg kell tenniük az ítéletben foglaltak teljesítése érdekében, akkor azokat megteszik.

Tavaly a Microsoftnak napi büntetést kellett fizetnie (összesen 280,5 millió euró, azaz 71,2 milliárd forint) értékben, mivel nem alkalmazta a 2004-es döntéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

Neubauer Katalin: végső soron a munkahelyeket kockáztatja a vagyonadó a jelenlegi formában

A vagyonadó bevezetésének a jelenleg ismert formájában súlyos társadalmi és gazdasági következményei lehetnek – figyelmeztetett az InfoRádióban nyilatkozva a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin azt mondta, a vagyonadó tervezetével az a legnagyobb probléma, hogy végső soron nem a magánvagyont, hanem a vállalati vagyont adóztatja meg.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. Az amerikai tőzsdéken is folytatódik az esés, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×