Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
325.73
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Rosszul járnak a jövőre nyugdíjba vonulók

Változik a nyugdíjszámítás módja 2008. január elsejétől, és akár 8 százalékkal is kevesebb nyugdíjra számíthatnak azok, akik csak jövőre hagyják abba a munkát - írta keddi számában a Népszava. Az új szabályozásról az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján lehet többet megtudni.

Alacsonyabb összegű ellátásra számíthatnak a jövőre nyugdíjba vonulók. Lapértesülések szerint mintegy 8 százalékkal, egy teljes havi nyugdíjnak megfelelő összeggel kapnak majd kevesebbet, mint azok, akik még az idén lesznek nyugdíjasok.

A változás a nyugdíjkiszámítási módszer módosításának eredménye, ami 2008. január elsejétől lép életbe.

Jövőre az ellátás kiszámításánál, ugyanis kizárólag a nettó bért veszik alapul, ami csökkenti a várható összeget.

Ellenkezőleg hat viszont, hogy a nyugdíjazást megelőző év szintjére emelik a korábbi években kapott fizetést.

Korábban a nyugdíj megállapításánál az elmúlt húsz év keresetét úgy vették figyelembe, hogy egyrészt átlagolták ezeknek az éveknek a bevételeit, másrészt a korábbi évek alacsonyabb összegét, és úgynevezett valorizálással az aktuális év szintjére szorozták fel.

Az idén érvényes szabály azonban az utolsó három év, azaz a 2005-ös, 2006-os, 2007-es időszak kereseteit változatlan szinten hagyja.

Jövőre ez úgy változik, hogy az utolsó három évet is felszorozzák, ez pedig növeli az induló nyugdíjak összegét szakértői számítások szerint mintegy 7-8 százalékkal.

Ezzel ellentétes irányba hat azonban, hogy a korábbiaktól eltérően a nyugdíj összegének megállapításánál az elért keresetet nemcsak a személyi jövedelemadó összegével, hanem a dolgozó által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási, illetve munkavállalói járulékkal is csökkentik, azaz csak a ténylegesen megkapott nettó jövedelmet veszik figyelembe.

Ez a módosítás 13-14 százalékkal fogja csökkenteni a végső összeget.

A két ellentétes hatás eredménye, hogy a jövőre nyugdíjba vonulók, 7-8 százalékkal számíthatnak alacsonyabb nyugdíjra, mintha idén hagynák abba a munkát.

Az új szabályozásról bővebben az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján, illetve a területi igazgatóságokon is tájékoztatják az érdeklődőket.Előnyei is vannak

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szakigazgatási főosztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a kedvezőtlenek mellett kedvező változásokat is bevezetnek a nyugdíjat mértékének kiszámítására, bár ezek nagy valószínűséggel a hátrányokat nem kompenzálják teljes mértékben.

Hidasi László közölte: azok számára, akiknek 40 évnél hosszabb a szolgálati idejük, évente 2 százalékkal növekszik majd a nyugdíj mértéke, míg jelenleg ez 1,5 százalék.

Emellett a kereseteket ezentúl teljes körűen valorizálják, míg jelenleg csak a nyugdíjazást megelőző három évnél régebbi kereseteket szorozzák fel - tette hozzá az , az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szakigazgatási főosztályvezetője.

Felszólítások

A Fidesz szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a sajtóhírek arról szólnak, hogy a Gyurcsány-kormány el akarja venni a 13. havi nyugdíjat, vagyis a jövő esztendő elejétől nyugdíjba vonulók átlagosan 8 százalékkal kevesebb pénzt kapnak majd, mint azok, akiket korábban nyugdíjaztak, és akiknek egyébként is méltatlanul és irreálisan alacsony összegeket kapnak.

Szijjártó Péter hozzátette: a megszorító intézkedések döntő többsége éppen a nyugdíjasokat sújtja a legnagyobb mértékben, hiszen azok a termékek drágulnak elsősorban, amelyek a nyugdíjasok számára feltétlenül szükségletek.

"Határozottan arra szólítjuk fel a kormányt, hogy ne vegye el a 13. havi nyugdíjat az idősektől. Arra szólítjuk fel a kormányt, hogy haladéktalanul tegyen intézkedést annak érdekében, hogy ne csökkenjenek tovább a nyugdíjak" - közölte a Fidesz szóvivője.

Emellett a Fidesz felszólította a kormányt arra is, hogy garantálja az egészségügyi ellátás biztonságát, a kórházak ugyanis nem tudják, hogy októbertől hogyan, milyen formában és milyen finanszírozással tudnak működni - mondta Szijjártó Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×