Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Több mint egymillió autót hív vissza a Ford

Ha az amerikai Ford autógyár két héttel ezelőtt közölt féléves eredménye láttán az elemzők borús kilátásokat emlegettek, a cég mostani bejelentése legalábbis gyülekező viharfelhőknek felel meg.

A Ford részvényei már akkor is meginogtak, amikor a cég a második negyedévre 123 millió dolláros veszteségről számolt be, a tavalyi második negyedév 946 millió dolláros nyereségéhez képest.

Ezt a számot most - a tőzsdefelügyeletnek benyújtott jelentésükben - gyakorlatilag megduplázták, vagyis most már a negyedéves veszteség 254 millió dollár.

A különbség oka, hogy a cég idén a tervezett egy milliárd dollárnál legalább 200 millióval többet fog költeni a létszámcsökkentésre, elsősorban a korai nyugdíjazások miatt.

A luxusmárkák cége is veszteséges lesz

Ráadásul a cég azt is közölte, hogy a két héttel ezelőtt még az év egészére nyereséggel kecsegtető leányvállalata, a Premier Automotive Group is veszteséges lesz, bár azt nem közölték, hogy pontosan mekkora lesz a veszteség.

Ennek a leányvállalatnak a neve önmagában nem sokat mond, de ez a Ford luxusmárkáinak - a Volvo, Aston Martin, Jaguár és Land Rover - gyűjtőcége.

A Ford még az év elején jelentette be azt a karcsúsítási csomagot, amely 14 gyár bezárával és 30.000 alkalmazott elbocsátásával jár majd. És ha mindez nem lenne elég, a hét elején közölt autóeladási számokból kiderült: Amerikában a Toyota letaszította a második helyről a Fordot.

De nem megy sokkal jobban a legnagyobb amerikai autógyárnak, a General Motorsnak sem: a második negyedévben ők is 200 millió dolláros veszteséget könyveltek el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×