Infostart.hu
eur:
365.56
usd:
321.08
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Kisegíti a baromfiágazatot az unió

Az Európai Unió segíteni igyekszik a madárinfluenza miatt nehéz helyzetbe jutott baromfiágazaton, amely eddig semmilyen támogatást nem kapott. A tervek szerint a forrásokat a közös brüsszeli kasszából és külön tagállami befizetésekből biztosítanák.

A madárinfluenza miatt a baromfihús fogyasztása valamennyi tagállamban visszaesett. A skandináv országokban kevésbé, Olaszországban mintegy hetven százalékkal.

A mezőgazdaságért felelős biztos Brüsszelben bejelentette: az EU segíteni fog, és azt javasolta, hogy a tagállamok és az unió fele-fele arányban osztozzanak a költségeken.

A részleteket a következő egy-két hétben dolgozzák ki. Az már most biztosnak látszik, hogy nem csak a tenyésztők kaphatnak kompenzációt, hanem támogatás járhat a hűtőházi tárolásért, a korai vágásért, és a feldolgozóknak is jutna valamekkora összeg.

Az unió eddig nem támogatta a baromfi ágazatot, annak állami dotálást egyenesen tiltotta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×