eur:
395.11
usd:
366.1
bux:
65138.09
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay

Időjárási figyelmeztetést adtak ki több megyére

A Kárpát-medence időjárását egy észak felől érkező hidegfront alakítja.

Pénteken észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, így délelőtt az ország déli felében még fátyolfelhős, napos idő ígérkezik, majd a nap második felében északon süthet ki a nap. Eső, zápor elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő, nyugaton néhány zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megélénkül, átmenetileg és helyenként megerősödik a szél.

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű, északon lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

Szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. A gomolyfelhők nagyobb területen is összeállhatnak. Szórványosan előfordul zápor, nagyobb eséllyel az ország keleti felén-kétharmadán. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, főleg a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb is lehet, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délen a magasabb értékeket.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×