Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Magyar Kerékpárosklub

Felavatták a Budapest-Szentendre kerékpárutat, nem is kevesen

Jövő nyárra a pesti oldalon, Budapestet Dunakeszivel összekötő kerékpárút is kész lesz.

Mintegy 100-an avatták fel kerékpárral a Budapest és Szentendre között épült kerékpárutat, amit az Eurovelo 6 nemzetközi túraútvonal részeként adtak át szeptember közepén - tudta meg a Magyar Kerékpárosklubtól az Infostart.

A klub által szervezett „Happy Mass” tekerés az óbudai Fő térről indult, és végig a kijelölt nemzetközi útvonalon haladt, érintve a szentendrei Dera-patakon épült új kerékpáros hidat is, ahol

bringát emeltek.

A felvonuláson részt vett Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is, aki szerint a most átadott szakasz régi adósság volt a kerékpározók felé.

„Reméljük, hogy Budapesten belül is megoldódik az Eurovelo szakaszok bevezetése, és

a Rajkáig hiányzó 150 kilométer is hamarosan megépül,

és jó lenne megoldást találni a Szentendrei-szigetre vezető híd ügyében is. Jövő nyárra a pesti oldalon, Budapestet Dunakeszivel összekötő kerékpárút is kész lesz” - fogalmazott a folytatással kapcsolatban.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a Budapest határán lévő Barát-pataknál tartott beszédében kiemelte, hogy „most először épült európai kerékpárutakat idéző szélességű út, aminek a budakalászi ártéren vezető szakasza

talán a legszebb az országban”

Kiemelte, hogy a Kerékpárosklub nagyon várja a folytatást, amivel kapcsolatban a következő hetekben kezdődnek egyeztetések a fővárossal.

A Kerékpárosklub észak-budai és Szentendrén és vidékén működő csoportja a túra előtt „Bebiciklizés” néven szervezett oktatóprogramot, melyen gyakorlott kerékpározók mutatták meg a jellemző közlekedési szituációkat frissen kerékpárra váltóknak.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×