Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sürgősségi mentőhajója úszik a vízen a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum kikötőjénél. A 11 méter hosszú, 500 lóerős, minden fontos életmentő felszereléssel ellátott, 90 kilométeres óránkénti sebességre képes hajót a balatoni vízbiztonsági program részeként, a kormány által jóváhagyott 50 millió forintból vásárolták.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

Alkalmazkodtak a járványhoz, így készülnek a balatoni vízimentők

Noha mindig úgy gondolták, hogy tanfolyamaikon nagyon fontos a folyamatos személyes kapcsolat, most ebből kicsit engedniük kellett és átálltak a távoktatásra.

Természetesen, ez csak az elméleti képzést jelenti: a következő online kurzus május 8-án indul a Vízimentők Magyarországi szakszolgálatánál. A gyakorlati órák akkor következnek, amikor a járvánnyal kapcsolatos helyzet és intézkedések azokat lehetővé teszik.

A szervezet közleményét idézi a Hirbalaton.hu portál: “a felkészülés része minden évben az utánpótlás képzése is. Mindig szükségünk van új kollégákra. A kialakult helyzet azonban kihívás elé állított minket. Általában márciustól zajlanak folyamatosan a tanfolyamaink, viszont ebben az évben nem tudjuk a hagyományos módon bonyolítani a képzéseinket. Tudtuk, hogy nem állhatunk le, nem várhatunk, mert mire a járványügyi helyzettel kapcsolatos korlátozások (vagy éppen a korlátozások feloldása) lehetővé teszik a tanfolyamok szervezését, már késő lesz.”

Hangsúlyozzák, hogy a szakmai követelményekből nem engednek és továbbra is minden segítséget megadnak a hallgatóiknak. Jelenleg élő, videós kapcsolattal tartják az órákat, folyamatos tesztelési lehetőséggel és tanulási segédanyagokkal is támogatják a felkészülést. Minden úgy zajlik, mint egy „hagyományos” tanfolyamon, csak az órákon a monitoron keresztül látják egymást. Egy kurzust már elindítottak, és mint írják, jók a tapasztalatok.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×