Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.74
bux:
142608.2
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels

Este hétkor jaj lesz annak a bringásnak, aki nincs kivilágítva

Szerdán tartják az országos kerékpárlámpa-számlálást, a szokások szerint 20 percig tart. Kiderül, mennyi "nindzsa" van az utakon.

Este 7-kor 20 percre Magyar Kerékpárosklub kerékpárlámpa-számláló önkéntesei lepik el az utakat.

Munkájuk módszertanán a hosszú évek során nem változtattak, épp emiatt szignifikáns eredményeket tudnak felmutatni arról, nőtt-e vagy csökkent-e a kerékpárjukra lámpát (nem) szerelők száma.

A számlálást már 18. alkalommal tartják meg.

A számlálásnak és az ezt övező figyelemfelhívásnak az is célja, hogy minél többen rendesen világítsák ki magukat kerékpározás közben, "mérjék felvilágosodásuk ütemét" - ahogy fogalmaznak. Emellett a tévhitek mellett a tények is fontosak számukra a kerékpárosok kivilágítottságának kérdésében.

Nézik külön a csak első, a csak hátsó lámpás, illetve a mindkettő és "egyik oldalon sem" lámpás kerékpárosokat (utóbbiakat hívja a szaknyelv nindzsáknak), ebből áll össze az idővonalon már jelentősnek mondható statisztika.

A korábbi eredményeket ITT lehet megtalálni.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×