Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
325.74
bux:
142844.83
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: police.hu

Lesett a rendőrök álla attól a megoldástól, amit a teherautó vezetője választott

A rendőrök egy bolgár sofőrrel szemben intézkedtek túlsúlyos járművel való közlekedés miatt az M43-as autópályán. A férfi kisteherautójával egy másik kisteherautót szállított.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság M43-as Autópálya Alosztályának járőrei 2019. november 2-án délután egy bolgár honosságú autószállító trélert ellenőriztek a Kéthalmi pihenőhelyen - írja a police.hu.

A tengelysúly mérés során megállapították, hogy a járműszerelvény 1420 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget.

Az egyenruhások a járművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×