Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elárverezik a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát

Elárverezik Kaliforniában azt a legrégebbi ismert kőtáblát, amelyen a bibliai tízparancsolat olvasható.

A mintegy 50 kilogramm súlyú, 62 centiméter magas márványtáblára több mint húsz sort véstek a héber és arámi nyelvből származó szamaritánus nyelven valamikor a 3. és az 5. század között.

A különleges leletet 1913-ben az izraeli Javnéban egy vasútállomás alapozásánál találták. Ezután egy magántulajdonban lévő udvar padlózatául szolgált, emiatt idővel az írás bizonyos részei lekoptak. 1943-ban egy Y. Kaplan nevű férfi megvásárolta és tanulmányozta a követ, az 1990-es években pedig Robert Deutsch régiségkereskedő szerezte meg.

David Michaels, a Heritage Auctions aukciósház antikvitásokért felelős igazgatója szerint a tábla vélhetően egy zsinagóga bejáratát díszítette, melyet vagy időszámításunk szerint 400 és 600 között, vagy egy 11. századi keresztes hadjáratban leromboltak.

Az árverést november 16-án rendezik Los Angelesben, a kikiáltási ár 250 ezer dollár (hetvenmillió forint) - közölte a Heritage Auctions aukciósház.

A négyszögletű táblán egy bevezető ajánlás után a Bibliából ismert tíz parancsolat közül kilenc olvasható. A tizedik parancsolat helyén egy utalás látható egy Garizim hegyen építendő templomra. A mai Nyugat-Jordánia területén lévő hegy már a perzsák idején is a szamaritánusok fontos vallási központja volt. A szamaritánusok vallási közössége ma mintegy 800 tagot számlál.

Mivel a kőtáblát Izrael nemzeti kincsének tekintik, leendő tulajdonosának nyilvános helyen ki kell majd állítania. 2005-ben az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) engedélyezte kivitelét az Egyesült Államokba, amikor Saul Deutsch rabbi megvásárolta a New York-i Élő Tóra Múzeum (Living Torah Museum) számára. A múzeum a zsidó életet és történelmet mutatja be.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×