Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Cseppentő Regő nyerte el a pünkösdi király címet

A sikerrel teljesített ügyességi feladatok után Cseppentő Regő nyerte el a pünkösdi király címét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett versenyen hétfőn; Aladin nevű paripáját megülő fiatalember nyolc lovas közül bizonyult a legjobbnak.

A selejtezők során a paripájukat szőrén megülő versenyzőknek első feladatként három tojást markukba fogva kellett lovukra felszállni, majd a lehető leggyorsabban körbevágtatni úgy a pályán, hogy a szállítmány minden darabja sértetlen maradjon.

Második próbatételként a legények egy vaskos birkabőrt emeltek föl a földről paripájuk hátára, és a teherrel kezükben ügettek végig a pályán. A következő feladatok során a versenyzők arról adhattak számot, miként bánnak lóháton a fokossal: előbb ügetés közben kellett pénzes bugyellárist felemelniük, majd egy magasból lelógó almát csaptak szét fegyverükkel. A selejtező utolsó teendőjeként pedig lovuk hátára állva kellett leszakítaniuk egy magasba függesztett fűzfakoszorút.

Az elődöntőben lovas birkózással döntöttek arról ki lesz az a két lovas, aki megküzdhet a pünkösdi királyi címét. A végső győzelmet Cseppentő Regőnek sikerült kivívnia azzal, hogy egy hosszú sprint után Vikardovszky Tibor előtt sikerült megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.

Cseppentő Regő, aki az egy éven át viselheti a kitüntető címet, elmondta, hogy az elmúlt néhány hétben készült testvérével - a pünkösdi királyi címet két és három esztendeje is elnyerő Zsomborral - a megmérettetésre.

A versenyhangulatra azonban nagyon nehéz felkészíteni a lovakat, a sok ember, a hangos taps, az éljenzés megzavarja az állatokat, ezért is voltak olyan próbatételek, amelyek bár egyszerűnek tűnnek, nem sikerültek elsőre minden indulónak.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×