Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
318.98
bux:
144270.51
2026. július 23. csütörtök Lenke

Szánhúzó maraton az Alpokon át

Ezer kilométeres táv két hét alatt az Alpokon át: január 7. és 18. között tartják a nyolcadik Nagy Odisszea szánhúzó maratont.

"Ez a világ legnehezebb és legmagasabb technikai felkészültséget igénylő sportversenye, mert hegyvidéken tartják" - mondta el Henry Kam, a 2005-ben létrehozott extrémsportverseny szervezője.

Mintegy húsz versenyző, közöttük a világ nyolc országból érkezett legjobb kutyavezetői, valamint 300 északi kutyafajta - alaszkai husky és malamut - teszi meg a kilenc, egyenként 70-120 kilométeres szakaszt.

A fogatok 24 sífutó állomáson haladnak át a délkelet-franciaországi Felső-Savoyától Savoya déli részéig.

Az idei versenyben lesz az eddigi legtöbb szintkülönbséges szakasz és a legmeredekebb lejtő - mondta Henry Kam.

Magashegyi táborokat alakítanak ki a versenyhez, amelynek legnagyobb része síelésre alkalmas területeken kívül és felerészt az éjszakai órákban zajlik majd. Több különböző díjat lehet nyerni (szakaszonként és a teljes pályán elérhető helyezés), amelyek teljes összege eléri a 100 ezer dollárt (23,4 millió forintot).

A verseny alatt a kutyavezetők a hangjukkal biztatják az állatokat, nem használnak sem ostort, sem gyeplőt. Az emberektől eltérően egyetlen kutya sem teszi meg a teljes hosszt.

Az északi kutyafajták eredetileg munkakutyák voltak, amelyeket a nagy hidegben az emberek szánhúzásra használtak, de a 30-as években felváltották őket a motoros járművek, mint a például a motoros szán.

"A szánhúzó kutyák versenyének megrendezése olyan, mint a bálnamentés" - vélte Henry Kam. "A versenyek nélkül szánhúzó kutyák sem lennének többé".

A Nagy Odisszea nagy népünnepély is lesz egyben. "Ez a hegy ünnepe, az északi sarkvidék és a Fehér agyar világát idézi, vonzza a kutyák és a siklósportok szerelmeseit" - mondta Henry Kam, emélkeztetve, hogy 2010-ben 70 ezer néző követte a versenyt gyalog, hótalpon vagy sílécen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Nem a legolcsóbbat keresik a magyar utazók: kiderült, mire nem sajnálják a pénzt

Nem a legolcsóbbat keresik a magyar utazók: kiderült, mire nem sajnálják a pénzt

Nőtt a kereslet az utasbiztosítások iránt, és egyre kevésbé az ár alapján választanak a magyarok. A Netrisk tavaly közel 400 ezer utasbiztosítási szerződés adatait elemezte, és 10-ből 9 utas a szolgáltatás színvonalát tartotta a legfontosabbnak, miközben a legalacsonyabb díjjal elérhető konstrukciók részesedése mindössze 3 százalék volt. A társaság a szakértői értékelésre, az ügyfél-visszajelzésekre és az értékesítési adatokra építve saját díját is elindította, idén első alkalommal a kiemelkedő szolgáltatást nyújtó utasbiztosításokat díjazták, az elismerések öt kategóriában találtak gazdára. A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×