Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
318.86
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Segíteni is félnek az emberek

Egy kínai egyetemi felmérés szerint egyre kevésbé bíznak egymásban a kínaiak. A felmérés szerint egy elképzelt baleseti helyzetben sokan hezitálnának, hogy segítő kezet nyújtsanak-e az érintettnek.

Mintegy ötezer válaszadó részvételével készített felmérést három kínai egyetem, amelynek eredményei aggasztó képet festenek az emberek egymás iránti bizalmatlanságáról. A Renmin University, a Capital University of Economics and Business és a Central University of Finance and Economics vizsgálata szerint a kínaiak félnek attól, hogy maguk is bajba kerülnek, ha ismeretleneknek segítenek - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.

A kutatásban azt a kérdést tették fel, hogy a megkérdezettek segítenének-e idős embertársuknak, ha azt látják, hogy elesik az utcán. A válaszadók közel kétharmada igennel felelt ugyan, de nyolc százalékuk nemmel válaszolt, és közel 27 százalékuk pedig a körülményektől tette függővé a segítségnyújtást.

A segítségnyújtást elutasítók öt százaléka hivatkozott csak arra, hogy elsősegélynyújtó ismeretek hiányában nem merne segíteni, míg több mint hét százalékuk azért nem avatkozna be, mert úgy véli, nem tartozik rá az, ami másokkal történik. A segítségnyújtást elutasítók több mint 80 százaléka viszont egyenesen attól fél, hogy ha segít, ő maga kerülne bajba.

A kutatók szerint az elmúlt időszakban több olyan incidenssel is foglalkozott a helyi média, ahol a balesetet szenvedett személy utóbb a segítségnyújtót okolta a baleset bekövetkezéséért. A szakértők úgy vélik, az elutasítók és hezitálók jelentős aránya az ilyen esetekkel magyarázható.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×