Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Lebontották a győri "Kisböskét"

Pár nap alatt teljesen elbontották a köznyelvben Kis-Erzsébet vagy Kisböske néven emlegetett győri hidat, amely nemsokára új szerkezetnek adja át a helyét.

A 41 évvel ezelőtt átadott gyaloghíd mellett épülő új, 140 méter hosszú, 16 méter széles, fele részben a jármű-, fele részben a gyalogos és kerékpáros forgalom számára tervezett - átkelő nagyban javítja majd az összeköttetést Révfalu és sziget városrészek között.

Az új híd nevére még tavaly írtak ki pályázatot; végül a mintegy másfél száz javaslat közül a közönség választotta ki a Jedlik Ányos nevet. (Az "egysarki villámindító", azaz az első unipoláris gép és a dinamó-elektromos elv, az első elektromotor atyja egy győri középiskolában tanított.)

A régi hidat nem valószínű, hogy a közeljövőben ismét használatba veszik. Egyfelől nincs olyan szakasz, ahol ekkora ívű átkelőt szándékoznának építeni, másfelől nagyon drága lenne újra felállítani, mivel a szerkezet a mai szabványok szerint csak a gyalogosforgalomnak felel meg. Nem elég széles ahhoz, hogy kerékpárral lehessen rajta közlekedni - közölte még augusztus végén az Németh Zoltán alpolgármester

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×