Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Környzeti katasztrófát okozhat az ész nélküli építkezés

Az épített környezet is hatással van a klímaváltozásra - mondta az InfoRádiónak a BME Urbanisztikai Tanszékének kutatója a Környezet és klímabiztonság című tanulmánykötet bemutatója után. Benkő Melinda arról is beszélt, hogyan szolgálhatja az urbanisztika a fenntarthatóságot.

Nagyon komoly klimatikus hatásai vannak a beépítési sűrűség növekedésének. Elég csak arra gondolnunk, hogy belvárosi környezetben mennyire más a hőérzetünk, mint mondjuk ha hegyek környékén szállunk ki ugyanabból a buszból - közölte a a BME Urbanisztikai Tanszékének kutatója.

Benkő Melinda szerint a másik ilyen gond a raktáráruházak elterjedése, Budapesten belül is. Ezek ugyanis természetes megvilágítás és szellőzés nélkül épülnek, ami fölösleges energiafelhasználással jár.

Magyarországon az is baj, hogy szinte minden település belterületbe vonta a mezőgazdasági részeket, majd ezeket felparcellázták és beépítették. Sőt, előfordul, hogy faluvégi házsorokat, nagyobb bevásárló létesítményeket ártérbe telepítenek - fűzte hozzá a szakember.

Miként elmondta: a fenntarthatóság egyik város léptékű feltétele az, hogy a már meglévő urbanizált tájakat hasznosítsák újra, és ne vonjanak be más földterületeket az építkezésekbe

Példaként a kutató a Balaton déli partját említette, ahol már nincs természetes táj. A hetvenes évek vége felé épített nyaralók nagy része pedig eladó, ennek ellenére azt látjuk, hogy új, rosszabbnál rosszabb kis üdülőházakat emelnek - tette hozzá.

Megoldás lehetne a kompakt város elve. Mint például Vácott, ahol megpróbálnak viszonylag egzakt határokon belül tartani a fejlesztést, és természeti elemekkel, új növényzónák létesítésével megakadályozzák a terjeszkedést.

Egy másik lényeges szempont a fenntartható közlekedésé. Ha a közösségi közlekedési eszközöket támogatják, és a nagy fejlesztéseket ezekre helyezik, akkor lényeges csökkenthetik az autóközlekedés szükségességét. Mindehhez azonban törvényi szabályozás kell, mert az építés- és közlekedésügy ehhez kötött - jegyezte meg a szakértő.

Benkő Melinda emlékeztetett: Nyugat-Európában fontos fenntarthatósági elv, hogy az új fejlesztéseknél városi népsűrűséget hozzanak létre, mert ezzel érhetik el, hogy megérje fejleszteni az infrastruktúrát. Így érik el, hogy új városközpont létesüljön, és ne szabadon álló házak tengerévé váljon a táj.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×