Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Az ajánlott védőoltásokat kevés szülő adatja be gyerekének

A szülők mindössze 10 százaléka oltatja be gyermekét a nem kötelező, ám ajánlott védőoltásokkal; ezek többségért vakcinánként tíz-húszezer forintot is kérhetnek. Az átoltottság ebben a tekintetben nagyjából megegyezik az európai átlaggal - hangsúlyozta az ÁNTSZ főosztályvezetője. Ócsai Lajos azt mondja: kevés az olyan szülő, aki - a szövődményektől tartva - megtagadja a kötelező oltások valamelyikének beadását.

Hároméves kor alatt több kötelező védőoltást is kell kapniuk a gyerekeknek. Az első a BCG-oltás, majd 2, 3 és 4 hónapos korban következik egy 5 komponensű vakcina, amelybe beletartozik a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés elleni oltás, valamint a járványos gyermekbénulás és Haemophilus Influenzae B elleni vakcina - mondta az InfoRádiónak az ÁNTSZ főosztályvezetője.

A háziorvosok 2 és 4 hónapban felajánlják a szülőknek a haematococcus elleni védőoltást, de ebben az esetben a szülő dönti el, hogy beadatja-e a gyereknek, vagy sem. Sok szülő úgy dönt, gyerekeként 7-8 hónapos korában oltatja be, hogy a kicsit ne szurkálják meg annyiszor - tette hozzá Ócsai Lajos, aki azonban hangsúlyozta: fél éves kor alatt szorul igazán védelemre a gyerek.

A következő, 3 komponensű oltás 15 hónapos korban esedékes a kanyaró, a rubeola és a mumpsz ellen, majd 18 hónapos korban kapnak egy emlékeztető oltást a kicsik az első, 5 komponensű vakcinával kapcsolatban.

Ritkán fordul elő, hogy a szülők megtagadják a kötelező oltást. Ez a lépés egyébként szankciót von maga után: a védőnő háromszori felszólítása után az ÁNTSZ hoz határozatot, amely szankcionálhat. Előbb-utóbb a szülő jobb belátásra szokott térni - mondta Ócsai Lajos, aki hangsúlyozta: Magyarországon kötelező védőoltási rend van érvényben.

Az ajánlott védőoltásokat jóval kevesebb szülő adatja be gyerekének. Ennek egyik oka, hogy több tízezer forint körüli összegbe kerülnek - ezt a költséget Magyarországon a szülők 10 százaléka vállalja.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×