Infostart.hu
eur:
355.69
usd:
311.52
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Túlélte az egyik mozdonyvezető a belgiumi vasúti katasztrófát

Súlyos sérülésekkel, de túlélte az egyik mozdonyvezető a Brüsszel melletti vasúti szerencsétlenséget - derül ki keddi brüsszeli sajtójelentésekből. Tizennyolcan haltak meg, amikor összeütközött két egymással szemben haladó vonat hétfőn reggel Brüsszeltől nem messze, a flandriai Halle (francia nevén Hal) város egyik pályaudvarának közelében.

A La Derniere Heure című napilap úgy tudja, annak a vonatnak a vezetőjéről van szó, amely a feltevések szerint figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést.

Vasúti illetékesek jelezték, hogy amint a sérült állapota lehetővé teszi, kihallgatják a történtekről, de ez akár napokba is telhet.

A rendőrség hamarosan megkezdi a két mozdony speciális adatrögzítő berendezésének, fekete dobozának átvizsgálását is.

A szerencsétlenség miatt létrehozott válságközpont - ideiglenesnek számító - összesítése szerint a súlyos balesetben 18-an haltak meg, 11-en súlyosan, további 114-en könnyebben sérültek meg.

A csúcsidőben közlekedő két vonaton összesen 250-300 ingázó utazott.

Az MTI a brüsszeli magyar konzulátuson úgy értesült, hogy nem érkezett információ esetleges magyar utasról vagy áldozatról.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek, raliztak a tech részvények

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek, raliztak a tech részvények

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Emelkedést láthattunk az európai tőzsdéken és Amerikában is jó a hangulat; a hazai piacon az OTP új csúcsra ment ma. Az amerikai tőzsdék erős első félévet zárhatnak: a Dow és az S&P 500 több mint 8, a Nasdaq több mint 11 százalékot emelkedett - ez 2020 óta nem látott teljesítmény -, míg a Russell 2000 több mint 21 százalékos pluszával 1991 óta a legjobb első féléve felé tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×