Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tovább repülhetnek az ittasan vezető pilóták

Bevonták a jogosítványát hét pilótának ittas vezetés miatt, de repülőgépet továbbra is vezethetnek.

A brit repülésügyi hivatal adatai szerint 2008-ban összesen nyolc pilótát vádoltak meg ittas közúti vezetéssel és veszítették el jogosítványukat. Négyen közülük a British Airways, a Virgin Atlantic, a Cathay Pacific és az Eastern Airways társaságoknál dolgoztak, a többiek pedig szabadúszóként vállaltak munkát.

Az ittas vezetésen ért pilóták közül hatan továbbra is vezethettek repülőgépet, egy pedig egy rövid felfüggesztés után térhetett vissza munkájához. A nyolcadik pilóta egyelőre még nem kezdett újra dolgozni.

A légitársaságok a leszokást segítő tanfolyamokra küldték az érintett pilótákat. Egy pilótára szigorú szabályok vonatkoznak, nyolc órával a felszállás előtt nem fogyaszthat alkoholt, különben nem vezetheti a gépet.

A Nemzetközi Légiutasok Szövetségének szóvivője szerint ugyanakkor az ügy ijesztő és szégyenletes. "Az utasok bizonyos szintű szakszerűséget várnak el, ám az ittas vezetés nem erről tanúskodik" - tette hozzá.

A brit repülésügyi hivatal álláspontja szerint a vezetés és a repülés két különböző dolog, így elég szigorú lenne, ha valaki ittas közúti vezetés miatt veszítené el munkáját.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×