Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Három hét fogda egyetlen ásításért

Huszonegy napot kell fogdában töltenie egy izraeli katonának, aki egy ünnepség alatt ásított, és nem takarta el közben a száját.

A katona anyja egy rádióműsorban számolt be arról, hogy fia hétfőn, a Jichak Rabin izraeli miniszterelnök meggyilkolásának évfordulóján rendezett megemlékezésen ásított, miközben a légitámaszpont parancsnoka beszédet mondott.

Amikor meglátta, hogy beosztottja nem takarja el száját ásítás közben, félbeszakította beszédét, majd később három hét fogdával büntette tiszteletlen viselkedésért.

Jichak Rabint 1995-ben gyilkolta meg egy zsidó szélsőséges, aki ellenezte a palesztinokkal folytatott béketárgyalásokat. A néhai miniszterelnököt Izraelben nemzeti hősnek tartják, részben a hadsereg főparancsnokaként szerzett érdemei, részben a kilencvenes évekbeli békefolyamat elindítása miatt.

Ez utóbbi meghozta a politikusnak Nobel-békedíjat is, megosztva az azóta elhunyt Jasszer Arafattal, a Palesztinai Felszabadításai Szervezet vezetőjével és Simon Peresz akkori külügyminiszterrel, aki ma a zsidó állam elnöke.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×