Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső

Végül csak elkelt a ritka dinócsontváz

Egy amerikai gyűjtő vette meg végül az a dinócsontvázat, amely nem talált vevőre a Christie's párizsi árverésén - jelentette be az aukciósház.

A 65 millió évvel ezelőtt élt Triceratops horridus csontvázát a gyűjtő 592.250 euróért (150,4 millió forint) vette meg.

A háromszarvú triceratopsz óriás, nagyfejű növényevő volt, amely egyike volt őshüllők kihalása előtt kifejlődött utolsó dinoszauruszfajtáknak. Leletei Észak-Amerikából kerültek elő, ahol főként a dús növényzetből táplálkozott.

A csontvázat 2004-ben Észak-Dakotában találták meg. A 7,5 méter hosszú, 70 százalékban eredeti dinoszauruszcsontváz nem érte el a szerdai árverésen az 500 ezer eurós kikiáltási árat. Ezt követően potenciális vevők jelentkeztek, akik kölcsönös megegyezés alapján hajlandók voltak megvásárolni az őslényt, amire a francia árverési szabályozás szerint két hét áll a rendelkezésükre.

A természettudományi gyűjtemény, amelynek egyik ékessége volt a triceratopsz, 2,1 millió euróért kelt el, 11 világrekorddal.

A rekorderek között volt egy kardfogú tigris foga, amely 68.250 euróért kelt el (több mint 17 millió forint) és egy mamutkoponya, ez utóbbiért 77050 eurót (19,5 millió forint) sem sajnáltak.

Címlapról ajánljuk
Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×