eur:
389.06
usd:
361.34
bux:
68684.23
2024. május 7. kedd Gizella

A férfiak korán halnak: meghúzták a vészharangot

A férfiak korán halnak - legalábbis Németországban így alakíthatnák át József Attila egyik híres sorát a legfrissebb felmérések eredménye fényében. A német alkalmazottak betegbiztosítója most közétett tanulmányában meghúzta a vészharangot, miután egyértelműen bebizonyosodott, hogy a férfiak nem fordítanak kellő figyelmet egészségük védelmére és ezért átlagosan hat évvel korábban halnak meg, mint a nők.

A német nők általában megérik a 82. születésnapjukat is, míg a férfiak átlaga már 76 éves korában távozik az élők sorából. A német alkalmazottak betegbiztosítója most nyilvánosságra hozott tanulmányában ugyan megállapította az átlagos életkor fokozatos kitolódását, azonban még a most született fiúkra is átlagosan 6 évvel rövidebb élettartam vár, mint a lányokra.

Ez a felmérés szerint főleg arra vezethető vissza, hogy a német férfiak nemigen törődnek magukkal, a többség a betegséget gyengeségnek tartja és ha csak lehet inkább eltitkolja. Így nem meglepő, hogy a dolgozó nők évente hosszabb időt töltenek táppénzen, mint férfi kollégáik.

A rövidebb élettartamban azonban komoly szerepet játszik az a tény is, hogy jóval több férfi fogyaszt többé-kevésbé rendszeresen szeszesitalt, mint nő, a dohányzás terén is élen járnak, viszont szerényen a háttérben maradnak a rákszűrések, vagy más betegségmegelőző vizsgálatok esetén.

Ezzel magyarázható az is, hogy feleannyi nő szenved szív- és vérkeringési panaszoktól, a tüdőbaj és májzsugor pedig több, mint kétszer annyi férfi halálát okozza, mint nőét.

Noha az alkalmazottak betegbiztosítója nem sok lehetőséget lát a gyökeres változásra, tanulmányával meghúzta a vészharangot és abban reménykedik, hogy idővel a férfiak körében fokozatosan módosul az egészségi állapottal kapcsolatos hozzáállás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Részt vennél az otthonfelújítási programban? Itt a kormány listája arról, milyen papírokat érdemes előre beszerezni

Részt vennél az otthonfelújítási programban? Itt a kormány listája arról, milyen papírokat érdemes előre beszerezni

Most véglegesíti a kormány az otthonfelújítási hitelprogram felhívástervezetét a hétfőn lezárult társadalmi egyeztetésen beérkezett több száz vélemény alapján – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A program honlapja május végén indul, a kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást június 3-tól lehet igényelni az MFB Bank Pont Plusz hálózatban. A pályázni szándékozó családoknak többféle előkészületet is érdemes megtenniük az éles indulásig, és érdemes már most beszerezniük több dokumentumot – hívta fel a figyelmet a minisztérium.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×