Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.28
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Disney World: tiltott terület a gyerekek számára

A világhírű floridai Disney World egyes részeit elzárják a gyerekek elől: kitiltották a 21 évesnél kisebbeket a park legelegánsabb étterméből.

A Victoria and Albert's ezentúl nem engedi be a legkisebbeket - méghozzá a bejelentés szerint a vendégek ismételt kérésére. "Olyan éttermet akarunk, amely kizárólag a felnőttek számára van nyitva" - mondta Israel Perez igazgató.

Az étterem szóvivője, Rosemary Rose szerint ez nem okoz majd komoly fennakadást, hiszen havonta legföljebb három család érkezik gyerekekkel étkezni.

Ez egyébként a park legelegánsabb étterme, ahol az árak 120 dollárnál (20 ezer forintnál) kezdődnek. A vendégektől pedig megkövetelik az öltöny, illetve hölgyeknél a megfelelő ruha viselését.

Ez egyébként nem az első eset, hogy a Disney korlátozza a gyerekeket: eddig sem engedték be felnőtt kísérő nélkül a kiskorúakat a Pleasure Islandra és az éjszakai klubokba.

Csak felnőtteket szolgálnak ki az egyik luxushajón berendezett étteremben is.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×