Infostart.hu
eur:
376.93
usd:
319.23
bux:
126783.33
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Unsplash

Bűnügyi felügyelet alatt állt, közben kábítószerrel kereskedett

Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt öt, marihuánát áruló férfi és két nő ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség - közölte a szervezet helyettes sajtószóvivője csütörtökön.

Kövecs Máté azt írta, a vádirat szerint egy kecskeméti férfi 2021-ben nehéz anyagi helyzetéből a kiutat marihuána értékesítésében látta. Jelentős mennyiségű kábítószert vásárolt, azt kiporciózta, zacskókba csomagolta, majd eladta két kecskeméti ismerősének, az ügy további két vádlottjának, akik nemcsak fogyasztásra, hanem továbbértékesítésre is vettek a drogból.

A két férfi közül a fiatalabb a marihuána egy részét élettársával - az ügy egyik női vádlottjával - együtt elfogyasztotta, a másik részét pedig egy volt munkatársának eladta. A férfi távollétében a nő az értékesítésbe is bekapcsolódott.

A másik férfi fix vevője volt a legidősebb vádlott, aki más büntetőügyben bűnügyi felügyelet alatt állt. Ennek ellenére élettársával - az ügy másik női vádlottjával - részben kábítószer-értékesítésből biztosította a megélhetését. A marihuána nagyobb mennyiségben történő beszerzését egy kerekegyházi férfit - az ügy hetedik vádlottja - vállalta.

A kerekegyházi férfi egy alkalommal nem akarta kifizetni a megrendelt marihuána árát, ezért bántalmazták, ennek következtében maradandó sérüléseket szenvedett.

A főügyészség a vádlottakat kábítószer-kereskedelemmel, közülük hármat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádol, a legidősebb férfinak emellett rablás és maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértésért is felelnie kell - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Megszólalt az Európai Bizottság Orbán Viktor javaslatáról

Orbán Viktor miniszterelnök egy, az Európai Tanács elnökéhez, António Costához címzett levelében egy tényfeltáró misszió felállítását javasolta a Barátság kőolajvezeték megsérült szakasza állapotának vizsgálatára, amit az Európai Bizottság „pozitív lépésként” értékelt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×