Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
a shadow of a hand holding bid machete knife
Nyitókép: Getty Images

Fogva tartották, megöléssel fenyegették, amit le is filmeztek

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik egyikük haragosát elcsalták és fogva tartása közben verbálisan bántalmazták, az esetről pedig videófelvételt is készítettek.

A vádirat szerint 2020-ban a sértett bántalmazása miatt tett feljelentése alapján büntetőeljárás folyt a vádlott ellen, aki többször kifejezésre juttatta, hogy bosszút fog állni a sértetten.

2020. október 31-én, 21 órakor a vádlott a háza előtt állva meglátta a gyalogoló sértettet, beszélgetésbe elegyedett vele, kijelentette, hogy már nem haragszik rá és megerősítésképpen behívta magához italozni. Odabent tartózkodott a házigazda két barátja is, akik a sértettet az egyik sarokban lévő székre ültették. A három ittas férfi magához vett egy-egy kést – egyikőjük egy bozótvágót –, majd úgy ültek le, hogy teljesen elzárták a sértett menekülési útvonalát.

Közölték vele, hogy nem engedik el, meg fogják ölni, amit kamerával rögzítenek.

A házigazda elővette a mobiltelefonját és egy videófelvételt készített, mely alatt megalázó és trágár kérdéseket tett fel a sértettnek, és ha nem a neki tetsző választ kapta, életének kioltásával fenyegette – írja az ugyeszseg.hu.

A fogvatartott félelmében próbált „helyes” válaszokat adni kérdésekre, és mikor számon kérték rajta a korábbi feljelentését, térden állva kért bocsánatot a házigazdától. Ekkor a férfi leállította a felvételt, és szabadon engedték a sértettet.

Az ügyészség a felvételt készítő férfi ellen felfegyverkezve, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, és mivel a videót egy közösségi oldalon nyilvánosságra hozta, személyes adattal visszaélés miatt emelt vádat. Az ügyészség vele szemben halmazati büntetésül végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt. Társait személyi szabadság megsértésével vádolják, rájuk felfüggesztett börtönbüntetés várhat.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt – zárul a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×