Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

Többféle kábítószert is találtak a mosonmagyaróvári késes ámokfutó nő szervezetében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség indítványozta a 2024. augusztus 24. napján, délután, Mosonmagyaróváron több embert megkéselő nő letartóztatását.

Az indítvány szerint a 19 éves nő szombat délután, minden ok nélkül a lakásukon többször megszúrta édesapját és nagymamáját egy konyhakéssel, majd elment otthonról.

Ezután az utcán egy ismeretlen férfihoz ment oda, majd „megölhetlek?” felkiáltással őt is megszúrta. Ezt követően egy dohányboltban dulakodott az eladóval aki, megpróbálta elvenni a nőtől a kést, de a gyanúsított a karján, vállán őt is megszúrta majd kiment a boltból.

Végül a terhelt bement egy másik dohányboltba, ahonnan az eladót kizavarta, majd elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett, a berendezésben és az árukészletben körülbelül 1,5 millió forint kárt okozva.

A szúrások következtében a nő édesapja súlyos, életveszélyes, nagymamája súlyos, várhatóan maradandó, míg a másik két megszúrt sértett könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elkövető szervezetében többféle kábítószert is találtak. A cselekményt megelőző időszakban pont a nő édesapja jelentette be a terhelt eltűnését, egy hétig nem is tudták, hogy hol tartózkodik.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés veszélyére és a bizonyítás veszélyeztetésére figyelemmel a terhelt letartóztatását indítványozta.

A kényszerintézkedésről a Győri Járásbíróság nyomozás bírája fog dönteni – olvasható a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×