Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
314.43
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pixabay

Friss jogosítvánnyal vezetett ittasan, össze is hozott három ütközést

A 17 éves fiú elképesztően részeg volt, csoda, hogy csak ennyi kárt okozott. Az ügyészség most vádat emelt ellene.

A vádirat szerint a fiatalkorú kevesebb mint három hónapja rendelkezett vezetői engedéllyel, amikor 2023. július 06-án, kora este, egy debreceni erdei földúton vezette a nevelőapja autóját úgy, hogy előtte szeszes italt fogyasztott - számol be róla a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

Mint írják, amikor a fiú beindította az autót, két parkoló jármű között akart kitolatni, de nem megfelelő sebességgel manőverezett, ezért megcsúszott a nedves földúton és nekiütközött az egyik autó elejének. Abban közel négyszázezer forint kár keletkezett, amit az elkövető a nyomozás során megtérített.

Az ütközés után a fiatalember tovább közlekedett, de járművével nekihajtott egy kivágott fa tuskójának, majd pedig egy élő fának, végül fennakadt egy kerékpárosoknak kialakított ugratón.

Egy közelben éppen parkoló nő felfigyelt a zajra, és telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre kiérkező rendőrök a légalkohol mérés után a fiú vezetői engedélyét elvették, őt pedig vérvételre szállították. Az eset során senki nem sérült meg, azonban a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozása során megállapították, hogy az elkövető vérében a bűncselekményi értékhatár négyszeresét megközelítő mennyiségű alkohol volt.

A Debreceni Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a tettét beismerő fiatalkorút. A vádiratban indítványozták, hogy a Debreceni Járásbíróság hozzon büntetővégzést, és tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×