Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
314.55
bux:
150388.18
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Police.hu

Banki ügyintézőnek adták ki magukat – videó

Közel 20 millió forint tűnt el egy békési férfi számlájáról azután, hogy magukat banki ügyintézőnek kiadó idegenek hívták fel. A csalás egyik gyanúsítottját a rendőrök elfogták, és többek között pénzt, autókat, arany ékszereket foglaltak le tőle.

Ismeretlen telefonáló ijesztett rá egy békési cégtulajdonosra 2023. augusztus 4-én. A férfi éppen egy boltban vásárolt, amikor megszólalt a telefonja, és a hívó banki ügyintézőként mutatkozott be. Azt állította, hogy valaki pénzt akar levenni a cég számlájáról, így sürgősen zárolni kell azt, és ehhez szükség van az ügyfél közreműködésére. Adatokat kért, a férfi telefonjára kódok érkeztek, amelyeket az idegen kérésére beolvasott neki. Másfél óra múlva újra hívták, akkor egy másik hang jelentkezett, és azt kérdezte: tudja-e, hogy jogosulatlanul pénzt akarnak levenni a számlájáról. A férfi megköszönte a tájékoztatást azzal, hogy már egy másik ügyintéző felhívta. Megkérdezte, hogy mennyit és ki akart levenni, mire azt a választ kapta, hogy külföldről és 2,5 millió forintot. Ehhez képest másnap reggel, mikor személyesen bement a bankjába, azzal szembesült, hogy nincs pénz a számlán, két részletben 18 millió 800 ezer forintot utaltak el róla – olvasható a Police.hu-n.

A Békési Rendőrkapitányságon indult nyomozás adatai szerint két Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi telefonálhatott a békési cégtulajdonosnak. Egyiküket 2024. január 16-án hajnalban lakóhelyén kapták el a rendőrök. Lefoglalták a laptopját, a táblagépét és a mobiltelefonjait. Zárolták az élettársa bankszámláját, amire pénzt utalt, és elkobozták a vagyonát. Több mint 2 millió forintot, két autót és körülbelül 1 millió forintot érő arany ékszereket foglaltak le tőle. A 33 éves férfi csalás és pénzmosás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetben van, társát még keresik. A páros a gyanú szerint egy paksi férfit is megkárosított, az ő számlájáról ugyanezzel a módszerrel 1 millió 200 ezer forintot utaltak el. A gyanú szerint a békési és paksi férfiakon kívül ugyanezzel a módszerrel másokat is becsaphattak, megkárosíthattak – teszik hozzá.

A rendőrség közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a kiberbűnözők célba vették a cégeket, egyesületeket, civil és egyházi szervezeteket, valamint az önkormányzatokat is. Kérik, hogy a tájékoztatóban leírt bűnmegelőzési tanácsokat mindeki fogadja meg, elkerülendő a fenti eseteket.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×