Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Útjában volt az autó, ezért megrongálta, és a benne ülőket bántalmazta – videó

A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.

A vádirat szerint a vádlott 2022 februárjában, Kaposváron, éjfél körül ittasan tartott hazafelé, amikor az úttest mellett parkolt egy személygépkocsi – benne három személlyel –, ami a férfinak útban volt.

A parkoló autó elhelyezkedése miatt a férfi rendkívül dühös lett, ezért többször felugrott az autó motorháztetejének szélére, majd a jobb első oldali ablakot megrúgta, aztán ököllel betörte, továbbá az ott ülő személyt is arcon ütötte.

A kocsit vezető nő a vádlottat a rongálás után lassan követte azért, hogy az időközben értesített rendőrök kiérkezéséig ne tévesszék szem elől. A férfi ettől még inkább indulatossá vált és a közelébe érő, már álló helyzetben lévő kocsi vezetőoldali ajtaját is öklével betörte, ismét benyúlt a törött ablakon és ekkor a sofőrt bántalmazta.

Az elkövető távozni akart a helyszínről, a jármű egyik férfi utasa azonban kiszállt a kocsiból és a terheltet a rendőri intézkedésig visszatartotta.

A bűncselekményeket köztéri kamera rögzítette, ami itt tekinhető meg.

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×