INFORÁDIÓ
2023. február 7. kedd
Rómeó, Tódor

csalás

ítélet

nyelvvizsga

Vesztegetéssel szerzett nyelvvizsgák miatt ítéltek el több mint száz embert

Vesztegetéssel szerzett nyelvvizsgák miatt ítéltek el több mint száz embert

Infostart / MTI

A módszerrel több mint tíz éven keresztül biztosították pénzért cserébe a sikeres nyelvvizsgát az ügyfeleknek. Volt, aki 800 ezer foriontot fizetett.

Százhúsz vádlottat ítélt el a Monori Járásbíróság: a nem jogerős ítélet szerint együttműködve - vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért - adták el a nyelvvizsgamegoldásokat ügyfeleiknek, így több ezren jutottak vesztegetés útján nyelvvizsga-bizonyítványhoz - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Az ügyben vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság 62 tárgyalási napot követően hétfőn hirdette ki ítéletét, amelyben

csak az első húsz vádlott esetében összesen 6800 rendbeli bűncselekményt állapított meg.

A bíróság emlékeztetett: a felsőoktatásról szóló törvények alapján az egyetemi és főiskolai oklevelek megszerzésének feltétele egy idegen nyelvű középfokú komplex vizsga letétele. Emellett a honvédségről, a közszolgálati tisztviselőkről, a NAV-ról, az igazságügyi alkalmazottak és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonyáról szóló jogszabályok alapján angol, német és francia nyelvvizsgával rendelkezők nyelvpótlékra jogosultak attól függetlenül, hogy használják-e a nyelvet.

Jelezték: 2002-ben már létezett egy olyan csoport, amely más bűncselekmények mellett nyelvvizsga-bizonyítványok vesztegetéssel való megszerzésére specializálódott. Haszonszerzésük érdekében a szervezet tagjai olyanokat vettek célba, akiknek nyelvvizsgára volt szükségük. Nekik felajánlották, hogy pénzért cserébe biztosítják számukra az írásbeli és laborfeladatok megoldását, míg a szóbeli vizsgán a vizsgáztatók nyelvtudástól függetlenül olyan pontszámot fognak nekik adni, amely szerint megfelelnek a vizsgán. A vizsgákon résztvevők előre ismert feladatokat oldottak meg, illetve előre egyeztetett kérdésekre adtak választ. A papírok megszerzését Pest megyei és budapesti nyelviskolák dolgozói is segítették.

Ezzel a módszerrel több mint tíz éven keresztül biztosították pénzért cserébe a sikeres nyelvvizsgát ügyfeleiknek - írta a bíróság, hozzátéve: a vádlottak elsősorban nyelvvizsgaközpontok alkalmazásában álltak. Ők közvetítőkön keresztül kerestek fel olyanokat, akik főként angol vagy német nyelvből, közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát akartak tenni.

Egy komplex vizsgáért 2002 után legalább 215 ezer forintot kértek, de volt, aki ennek akár a négyszeresét fizette.

A bizonyítékok alapján a bíróság az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért - halmazati büntetésül, 3 év próbaidőre felfüggesztve - 2 év börtönbüntetésre, pénzbüntetésre, illetve a nyelvvizsgáztatástól mint foglalkozástól végleges eltiltásra ítélte. Mindemellett a bíróság 27 580 000 forint összegben vagyonelkobzást rendelt el a nővel szemben.

További 19 vádlottat - személyenként eltérően - a bíróság többrendbeli vesztegetés elfogadása, vesztegetés, befolyással üzérkedés, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, illetve - részben felbujtóként elkövetett - befolyással üzérkedés vétsége miatt 1 év 6 hónap és 2 év időtartamig terjedő, felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélte.

A bíróság 120 vádlottnál vesztegetési cselekményben hozott elmarasztaló ítéletet, mindemellett több terhelttel szemben megállapította a befolyással üzérkedés, illetve a közokirat-hamisítás bűntettét, ezért őket pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélte, illetve megrovásban részesítette. További egy embert felmentettek a vesztegetés miatt ellene emelt vád alól, egy terhelt esetében pedig korábban hoztak ítéletet.

Nyitókép: Forrás Rádió
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018