Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.77
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Döntöttek a szexuális erőszakkal vádolt afgán férfi ügyében

Öt év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon, nem jogerősen azt a menekült afgán férfit, aki szexuális aktusra kényszerített egy nőt 2018-ban Budapesten, egy belvárosi török gyorsétterem mosdójában.

A bíróság megállapítása szerint a férfi 2018 szeptemberében megerőszakolta a munkahelyének, egy belvárosi török gyorsétkezdének a személyzeti mosdóját használó nőt, majd elmenekült az országból. Elkövette továbbá a szeméremsértést is azzal, hogy a VII. kerületben egy nőnek a nemi szervét mutogatta, és egy harmadik nőt szintén a VII. kerületben akarata ellenére az utcán megfogdosott, ölelgetett, csókolgatott.

A vádlott az eljárás során a gyorsétteremben történt aktust beismerte, de azt mondta, nem történt erőszak, a másik két eset elkövetését azonban tagadta.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×