Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kommandósok csaptak le a fóti családra

Három embert vettek őrizetbe, mert Németországban kényszerítettek nőket prostitúcióra.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztálya emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 25 éves N. András és N. László, valamint az 54 éves N. Lászlóné fóti lakosok ellen.

A nyomozás adatai szerint a család tagjai kizsákmányolás céljából magyar nőket toboroztak, akiket prostituáltként dolgoztattak külföldön. A megkeresett pénzt részben vagy teljes egészében elvették tőlük,

a nőket fenyegették, megfélemlítették, több alkalommal bántalmazták is őket.

A KR NNI nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen kedden reggel összehangolt akciót tartottak, és Fóton fogták el a gyanúsítottakat. Közös otthonuk átkutatása során a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, albérleti szerződéseket, mobiltelefonokat foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×