Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Vádat emeltek az inárcsi családsegítő megölése ügyében

Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki leszúrt egy családsegítőt tavaly nyáron Inárcson - közölte a vádhatóság kedden.

A vád szerint a férfi Inárcson épített családi házat deviza alapú hitelből. A hitelválság után megemelkedett törlesztőrészleteket azonban nem tudták fizetni, ezért végrehajtási eljárás indult. A házat elárverezték és a családnak 2018. június végéig ki kellett költöznie.

A vádlott 2018 májusában segítséget kért lakhatásuk megoldásában az inárcsi önkormányzattól, ekkor fordult a családsegítő szolgálathoz.

A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségének családsegítője 2013 óta dolgozott ebben a munkakörben.

Az asszony többféleképpen próbált segíteni, lakhatási lehetőséget szerezni a vádlottnak és családjának, de nem sikerült azonnal beköltözhető átmeneti otthont biztosítani számukra.

A férfi 2018. július 10-én bement a polgármesteri hivatalba, ahol arról tájékoztatták, hogy találtak egy helyet, ahova szeptembertől beköltözhetnek, de addig meg kell oldaniuk a lakhatásukat. A feleség erre közölte, hogy a gyermekekkel rokonokhoz költözik.

A vádlott egy átvirrasztott éjszaka után július 11-én reggel bement a családsegítő irodájába egyeztetni a szakemberrel, aki egyedül dolgozott az épületben.

Vita robbant ki köztük, ekkor a férfi a táskájából elővett egy kést és nyakon szúrta a nőt, aki rövid időn belül meghalt. Ezután a vádlott átment a közelben levő polgármesteri hivatalba és feladta magát.

A hatóságok korábbi tájékoztatása szerint a férfi feleségével közösen nevelte három gyermekét, akik közül kettő kiskorú, az egyik fogyatékossággal élő. A szülők többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmoztak fel. A nyomozás során a férfit a többi között azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert a lakóhelyét elárverezték, onnan ki kellett költöznie, a lakhatása nem volt megoldott, így fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×