Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Police.hu

Kisöpörték a budapesti dohányboltokat

Öt hónap alatt harminc betörés, 45 milliós kár van az ügyészség szerint az ötfős banda rovásán.

Az ügyészség szerint a vádlottak több mint harminc betöréses lopást követtek el, elsősorban dohányboltok sérelmére; a bíróság elsőfokon 5-7 év közötti tartamú szabadságvesztésre ítélte őket. Az illetékes kerületi ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A vádirat szerint a négy férfi 2014 őszén megállapodott abban, hogy betörések révén szereznek pénzt és egyéb értékeket. Kifejezetten erre a célra vásároltak egy személygépkocsit, amire a bűncselekmények elkövetése előtt különböző lopott rendszámokat szereltek fel, majd azzal mentek rabolni.

A kocsit egy gyömrői tanyán tárolták, ahol a tervezett betörések előtt gyülekeztek. Itt egy lakókocsiban átöltöztek terepszínű vagy sötét ruhába, fejükre csuklyát és maszkot, kezükre pedig kesztyűt húztak, majd magukhoz vették a betöréshez használt szerszámokat – feszítővasat, kalapácsot. A betörésekhez használt kocsiba összehegesztett szögeket rejtettek arra az esetre, ha üldözőbe vennék őket, ekkor ugyanis tervük szerint szétszórták volna a szögetek az úttesten. Volt, hogy a szögeket a bűncselekmény helyszínén szórták szét azért, hogy az üldözésüket megnehezítsék.

A vádlottak a fenti módon 2014 szeptembere és 2015 februárja között jellemzően Budapesten, valamint Pest megyei településeken összesen több mint 30 betöréses lopást követtek el túlnyomórészt dohányboltok sérelmére, ahonnan jellemzően a széfet, készpénzt, dohányárut és egyéb értékeket tulajdonítottak el.

A vádlottak

összesen több mint 45 millió forint kárt okoztak. Ebből csaknem 30 millió forint értékű volt a betörések során eltulajdonított dohányáru,

amelyet egy ötödik vádlott társuknak, mint orgazdának értékesítettek jellemzően a kereskedelmi ár feléért.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a négy férfival szemben több rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, míg ötödik társukat orgazdasággal vádolta.

A bíróság a kerületi ügyészség vádirata alapján a négy vádlottat bűnösnek mondta ki, és őket 5-7 év közötti fegyházbüntetésre ítélte, egyúttal kizárta őket a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Orgazdasággal vádolt társuk kettő év letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, a kerületi ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×