Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hatalmas áfacsalást lepleztek le Borsodban

Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Kovács Dorina hozzátette: az elkövetők budapesti és Pest megyei székhelyű cégeiken keresztül 2015 és 2017 között rendszeresen tettek szert milliós nagyságrendű jogtalan haszonra.

A Romániából és Lengyelországból behozott műtrágyát bevallásaikban belföldi vásárlásként tüntették fel, és az általános forgalmi adót (áfát) visszaigényelték utána. Néhány cég esetében bevallották ugyan a külföldi beszerzést, de az áfát ezekben az esetekben sem fizették meg. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy az áru ténylegesen nem járt a cégeknél, hanem a külföldi felrakodási helyről közvetlenül a végső vevőknek szállították.

A NAV pénzügyi nyomozói és revizorai huszonhat helyszínen tartottak házkutatást és gyűjtöttek bizonyítékokat. Az elkövetők által okozott kár biztosítására három ingatlant és kilenc teherautót zárolt a hatóság, ezek összértéke több mint kétszázmillió forint.

Eddig öt férfit és egy nőt hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, de a gyanúsítottak köre még bővülhet - közölte Kovács Dorina.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×