Infostart.hu
eur:
386.58
usd:
332.2
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Egy család megtámadta hitelezőit – eltörött a sértett nyakcsigolyája

A kerítésen keresztül rángattak meg brutálisan egy budapesti nőt, meg kellett műteni a csigolyáját.

A nő párjától egy idő óta egy férfi folyamatosan pénzt kért. Már egymillió felett volt a kölcsöntartozás, amikor a család úgy vélte: szeretnék visszakapni a nekik járó összeget. A sértett a közösségi médiában próbált hozzájuk hasonló sorstársakat találni, akikkel együtt feljelenthetnék a zsarolókat.

Ekkor indult meg ellenük a támadás. „Július 24-én a kora esti órákban megjelentek a tartozóink a házunk előtt. Olvasták, hogy a közösségi médiában is megírtuk a dolgot, így úgy gondolták, hogy számon kérnek minket” – mesélte a Borsnak az anya. Az adósok egyike, egy nő megragadta a kerítésnél a haját és ráncigálni kezdte.

„A nő hosszasan, teljes erővel rángatta a hajamat, oldalról, a kerítésen átnyúlva nekipréselt a kerítésnek,

miközben a párja az öklét rázva fenyegetett, hogy mit képzelek, hogy megírjuk az igazságot az interneten” – mesélte el a sértett, aki hozzátette: a jelenetet a kamaszlánya is végignézte.

A sértett asszonynak korábban megműtötték az egyik csigolyáját, amely szépen gyógyult, de a támadás következtében a 6-os, 7-es csigolya közötti rész újra megsérült, azonnal műteni kellett.

A rendőrség hivatalból súlyos testi sértés miatt eljárást indított.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×