Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Járdán gázolta el a gyalogosokat Budapesten egy ittas férfi

A balesetben mindkét sértett – egy nő és egy férfi – súlyosan megsérült; a férfi a kórházban belehalt sérüléseibe.

A vádlott - akinek a gázolás idején sem volt érvényes jogosítványa, ugyanis eltiltották a járművezetéstől - 2017. január 2-án a VIII. kerületben ittasan vezetett - olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében. A vádlott a Baross utca és az Illés utca kereszteződésénél megállt, majd amikor zöldre váltott a lámba, behajtott a kereszteződésbe, ittassága miatt azonban nem tudta követni az enyhén balra ívelő út vonalvezetését. Az úttestről jobbra letérve, felhajtott a zebra előtti járdára, ahol elütötte az ott várakozó két gyalogost, majd egy vezetéket tartó oszlopnak ütközött.

A baleset után a vádlott ugyan kiszállt az autóból, de nem ment oda a sérültekhez, nem győződött meg az állapotukról,

a mentőket és a rendőröket sem értesítette, segítségnyújtás nélkül visszaült a járműbe,

és ott várta meg a rendőröket.

A baleset férfi sérültje még aznap meghalt a kórházban, a másik gyalogos szintén súlyos, az egyik lábát tekintve maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A gázoló akár 11 év szabadságvesztést is kaphat.

Címlapról ajánljuk

David Beckham: „Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját”

„Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját” – hálálkodott a Mindenhatónak és veregette meg egyben a saját vállát David Beckham, az Inter Miami résztulajdonosa, miután csapata a Vancouver ellen megnyerte a Major League Soccer, a tulajdonképpeni észak-amerikai bajnokság nagydöntőjét. Lionel Messi két gólpasszal segítette győzelemhez a floridai csapatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×