Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Százmilliós sikkasztási ügy Szolnokon

Az ügy budapesti gyanúsítottja a rendőrság szerint pályázati pénzen vett informatikai eszközökkel seftelt.

Egy budapesti vállalkozás vezetője a gyanúsítottja annak a százmilliós sikkasztási ügynek, amelyben most fejezte be a nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügy előzménye, hogy egy szolnoki cég mégy 2014-ben pályázati forrásból valósított meg ipari beruházást, ennek részeként pedig informatikai rendszer kiépítésére alvállalkozói szerződést kötött egy budapesti céggel. A megbízott a szerverkonfigurációt beszerezte és telepítette, a megrendelő a számlákat pedig kifizette. A kivitelező cég vezetője ennek ellenére

a nagy értékű eszközöket két évvel később sajátjaként továbbértékesítette egy londoni székhelyű vállalkozásnak.

A szolnoki nyomozók Budapesten, egy irodaházban megtalálták, és lefoglalták a szervergépeket. A police.hu tájékoztatása szerint az igazságügyi informatikai szakértő a berendezések értékét 100 millió forintnál is többre becsülte. A budapesti alvállalkozót sikkasztással gyanúsítják.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×